Állóképességi edzés szerepe és jelentősége a csapatsportokban

Maga az állóképesség, mint a három nagy kondicionális képesség egyike meggyőződésem szerint jelentős részesedéssel bír a csapatsportágak és azok sportolóinak a rövid és hosszútávú teljesítményében. Maga az élsport olyan kiélezett hazai és nemzetközi versenyhelyzetet teremtett, hogy minél magasabb szintre szeretne valaki jutni, annál kevesebb lehetősége van arra, hogy hibalehetőséget adjon az ellenfeleknek.  Magyarán: nem engedheti meg azt, hogy a sportágra jellemző optimális állóképességi mutatókat ne aknázza ki. Egyszerűbben az maximailzálni kell az optimumot.

A csapatsportágak, küzdősportok és az egyéni sportjátékok közös jellemzője az aciklikus terhelési struktúra és a jellemzően mini intervallumokból felépülő szakaszos mozgásjelleg. Természetesen az állóképességnek sportáganként eltérő a részesedése a végső teljesítményből. Nem is elemezném mélyebben ezt a képességet, hiszen már többször megtettem. Inkább kérdéseket fogalmaznék meg.

Fontos-e, a játékos egész mérkőzésen belüli, egyenletes terhelhetősége?

Ha igen, akkor tudnunk kell, hogy egyrészt az adott sportágra, – és specifikusan – az adott posztra jellemző anaerob alkatacid rendszer (robbanékonysági kapacitást biztosító rendszer) és az ennek a hatékonyságát támogató anaerob lakatcid és aerob rendszer funkcionális szintje, biztosítja ezt a képességet.

Fontos–e, a játékos edzések és mérkőzések közötti gyors regenerációja, és az egyenletes sportforma?

Ha a válasz igen, akkor kiemelt szerepet kap az aerob állóképesség szintje. Ugyanis ez biztosítja azokat az élettani funkciókat, amelyek segítségével a sportolók gyorsabban „töltődnek” fel.

Fontos-e számodra, hogy a játékos minél kevesebbet legyen sérült?

Ha igen, akkor – támaszkodva a külföldi kutatásokara – fókuszba kell helyezni az aerob kapacitás fejlesztését. Ugyanis a hatékonyabb regeneráció miatt a sorozatterhelésből adódó – túlterhelés okozta – sérülések száma jelentősen csökkeni fog.

Fontos-e, hogy egy sportoló pályafutása, minél hosszabb legyen?

Ha a válsz igen. Akkor megint kilyukadunk ugyan oda. Vagyis a gyorsabb regenerációhoz, a kevesebb sérüléshez, a magasabb szintű mérkőzésteljesítményhez. A jobban funkcionáló szív és érrendszer miatt (jobb aerob funkciók) 30-on túl jobban működő anabolikus hormonrendszerhez. Ezen ok miatt a sportoló tovább tud a „pályán maradni”.

Miért született ez a cikk?

Egyrészt azért, mert gyakori probléma, hogy kiemelet utánpótlásképző klubok – tudatosan – nem szánnak időt az állóképesség edzésére. Az állóképességet, mint teljesítmény faktort nem fejlesztik. Ez a képzési deficit legyűrűzik a serdülő korig, ahol a gyerekek élettani adottságait nem emelik a kívánt szintre. Másrészt az alkalmazott edzések volumene és gyakoriság (nem beszélve az intenzitásról), nem éri el a nemzetközi versenyképesség szintjét. Az így felhalmozódó deficit a későbbiekben már nem orvosolható. Ez is az egyik oka annak, hogy európai top klubok – felnőtt szinten – olyan magas HIIT terheléssel tudják elkezdeni a felkészülés első heteit, amit egy átlagos magyar sportoló, csak hetek hosszú munkája után ér utol. Ez már edzés deficit, ami szintén nem, vagy csak nehezen orvosolható.

Nem szokásom provokálni a kollégáimat, és most sem ezt tenném. Minden szakmabelinek megadva a tiszteletet inkább csak felhívnám a figyelmet egy nyilvánvaló szakmai problémára, amelynek megoldása jobbá teheti a kezük alatt dolgozó sportolókat.

Meggyőződésem, hogy az edzői szakmai nem elsősorban lehetőség, hanem inkább kötelesség. Lelkiismereti kérdés az, hogy egy edző – a gondjaira bízott – játékos karrierjét a legnyilvánvalóbb hibák kiküszöbölése mellett végezze. Ezzel segítve a sportolót az egyéni maximum eléréséhez.